Barion Pixel
KÉRDÉSED VAN? ÍRJ NEKÜNK!
rendeles@dotka.shop
KÉRDÉSED VAN? ÍRJ NEKÜNK!
rendeles@dotka.shop

Lélekközösség Peller Mariannal

Peller MAriann

Peller Mariann vagyok. 2018-ban hoztam létre a Lélekközösséget egyik legkedvesebb barátnőmmel, Farkas Franciska Sanával. A cél az volt, hogy jó hatással legyünk másokra. Már akkor azon gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk kézzel fogható segítő eszközöket adni azoknak, akik nyitottak a spirituális szemléletmódra, és szeretnének tenni is azért, hogy a saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Végül 2022 elején kezdtük kidolgozni ezt a kollekciót, melynek minden egyes darabja az én ötleteimen, a rajtam keresztül lecsatornázott információn alapszik.

Rám nem az a jellemző, hogy hallgatnék a megérzéseimre! Inkább azt mondanám, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen tudok. A gyomrom tájékán ott van az a bizonyosságérzet, ami miatt nincsen kétségem afelől például, hogy ezek a tárgyak mind, egytől egyig magas rezgésszinttel rendelkeznek. Jelentősége van a színeknek, a feliratoknak, az anyagoknak, és az általam kiválasztott kristályoknak is. Hiszem, hogy ezek így, együtt mágikus erővel bírnak.

A kollekcióban találtok pólókat, a Végtelen kísértés c. első spirituális szerelmes regényem jelképeivel, melyek erősítik azt, aki viseli őket. Vannak itt különböző színű és kifejezetten a színhez általam írt felirattal ellátott bögrék, mert nem mindegy, mivel töltöd fel a folyadékot, ami bejut a testedbe. Megtalálhatóak igen különleges mécsesek, mert a fény tisztító erővel bír, és mert a mécsesben elrejtett felirat varázsigeként működik! És végül, de nem utolsó sorban, a két legfontosabb eszközöm, melyet a hétköznapokon tisztításhoz, erő lekéréshez is használok: kétféle kristályból készült inga, és négyféle kristály marokkő, mind-mind olyan, kézzel készült, zöld bőrszütyőben, amilyen nekem is van! Az én szütyőm egészen eddig egyedi darab volt, de mostantól Ti is használhatjátok, ha szeretnétek.

Minden termék megtisztítva, szeretettel feltöltve várja új gazdáját, aki remélem, hogy erőt, békét, harmóniát, szeretetet, szerelmet, teljességet, egységet vagy egy jó döntést nyerhet általa!

Használjátok egészséggel, a Legfőbb Jót szolgálva vele, a számotokra!

Szeretettel,

Mariann

Lélekközösség Peller Mariannal termékek